Az alkoholista családokban szinte minden az alkohol körül forog. A gyermekek helyzete is egészen más, mint egészséges szülők mellett. Az alkoholista szülő életében nem a gyermeke, hanem saját maga és az alkohol áll. Az alkoholfüggő szülő mindennapjaiban, fókuszában az alkohol beszerzése és az ivás áll ezért ezek a családok sajátos dinamikával rendelkeznek. Az ilyen családokban felnőtt gyermekek egy egész életen át hordozni fogják ennek terheit, következményeit. Abban az esetben is, amikor korán elhagyják a szülői házat vagy már régen meghaltak a szüleik. Az alkoholista szülők gyermekei anélkül szenvednek, hogy tudatában lennének ezzel. Minden erejüket arra fordítják, hogy túléljenek. Szinte folyamatosan vizsgálják a szüleiket mert bizonytalanság és félelem járja át a velük való kapcsolatot. Nem tudják, hogy mikor, mire számíthatnak ezért próbálnak stabil pontokat, kapcsolatokat szerezni maguknak. Támpontokat arra nézve, hogy a stabil pontok biztonságot adnak. A családon belül kialakulhat az a helyzet, hogy egyik vagy másik szülő alkoholista és mindenki tudja, vagy sejti a problémát, de senki sem beszél róla. Az ilyen fajta tabu vagy titok a családban mérgező és romboló hatású. A gyermek megtanulja, hogy csak a lényegről nem szabad tudomást venni, beszélni meg pláne nem lehet róla. Az ilyen családban felnőtt gyermekeknek kialakul egy különös érzékenysége, amely „letapogatja” a helyzeti feszültségeket. Pontosan érzik, hogy apa vagy anya mennyit ivott és milyen hangulatában van éppen. Tudatosan természetesen még nem tudja megfogalmazni, de az érzelmei mentén tájékozódik és majd sokkal később amikor már tudatosan is megérti gyermekkora sérelmeit, akkor realizálja, hogy milyen sérüléseket szenvedett el gyermekkorában, hogy az, ami természetes volt, az tulajdonképpen egy beteg, rossz működés. Gyakran nincsenek tudatában annak, hogy milyen komoly, és maradandó hatás érte őket mert gyermekkorukban jól megtanulták az érzelmeiket elfojtani, a témát tabuvá tenni, hallgatnak mindarról, amit gyerekként el kellett szenvedniük. A szülők általában tagadják alkoholizmusukat és gyermekeik előtt is tagadják, hogy bármi különös történt volna velük. Nem tudnak szembenézni azzal a helyzettel, mint általában a függőségben szenvedők, hogy az alkohol mindennél fontosabb, még a gyermekeiknél is. A függőség természete miatt a tagadás és a bagatelizálás a betegség szerves része.

Az alkoholista családban felnőtt gyermekeknek számos kihívással kell szembenézniük. Az alábbiakban néhány gyakori nehézséget sorolok fel:
- Érzelmi traumák: Az alkoholizmus jelenléte a családban gyakran vezet érzelmi traumákhoz a gyermekek számára. Az alkoholista szülők érzelmileg labilisak, kiszámíthatatlanok és esetleg bántalmazók is lehetnek. Ezek az élmények hosszú távú hatással lehetnek az érintett gyermekek érzelmi egészségére és kapcsolataikra.
- Megbízhatóság: Az alkoholista szülők gyakran nem tudnak megbízhatóan gondoskodni a gyermekeikről. Az alkoholizmus kiszámíthatatlansága miatt a gyermek környezete instabil lehet, és gyakran előfordulhat, hogy nincs megfelelő gondoskodás, figyelem vagy anyagi támogatás.
- Szerepcsere: Az alkoholista szülők gyakran nem tudják betölteni az anyai vagy apai szerepüket. A gyermekekre hárulhat a józan felelősség ezért túl korán vállalnak felnőttesebb szerepeket a családban, például testvérek gondozása vagy háztartási teendők ellátása. Ez a jelenség a parentifikáció, amikor a gyermeknek tulajdonképpen nem lesz felhőtlen gyermekkora, sajnos korán fel kell nőnie.
- Önbecsapódás és alacsony önbecsülés: Az alkoholista családban felnőtt gyermekek gyakran küzdenek az önbizalomhiánnyal és az alacsony önbecsüléssel. Az alkoholista szülőkkel való kapcsolat hiánya, az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás hatása lehet az önértékelésre és az önbizalomra.
- Mentális egészségügyi problémák: Az alkoholista családban felnőtt gyermekek nagyobb eséllyel küzdenek mentális egészségügyi problémákkal, mint például depresszió, szorongás vagy poszttraumás stressz szindróma. Az alkoholizmusnak a gyermek későbbi életében közvetlen hatása lehet a családi diszfunkcióra és az érzelmi jólétre.
- Kapcsolati nehézségek: Az alkoholista családban felnőtt gyermekek gyakran tapasztalnak nehézségeket a kapcsolatokban. A családi minták és a traumák hatással lehetnek az intimitásra, bizalomra és kommunikációra.
Az alkoholista családban felnőtt gyermekek, felnőtt korban gyakran járnak terápiára, segítő szakemberhez, hogy feldolgozzák a gyermekkori sérelmeiket, megértsék működésüket és problémáikat. Lehetőségük van megtanulni hatékony kommunikációs készségeket, az empátia kifejlesztését és az egészséges kapcsolatok kialakítását. Az alkoholista szülők hatása jelentős lehet az alkoholista gyermek életére. A viselkedési minták mélyebb megértése elengedhetetlen a boldog kapcsolataikhoz. Az érzelmi káosz és bizonytalanság leggyakrabban a párkapcsolataikban, a családi életben vagy éppen az élet közepi krízisben jelentkezik erőteljesebben. Ez sarkallhatja arra, hogy foglalkozzon gyermekkori traumáival. Az alkoholista szülővel felnőtt gyerekek gyakran szenvednek a határok hiányától. Az alkoholista szülőktől való függés sokszor akadályozza az önállóságát és személyes fejlődését. Az önismeret, az öngondoskodás és az egészséges határok kialakítása segíthet az önállóság és a személyes fejlődés útján.
Az alkoholista családból való felépülés és a gyógyulás hosszú és összetett folyamat lehet, de vannak olyan erőforrások, amelyek hatékonyak a kiút megtalálásában.
- Ismerd fel és fogadd el a helyzetet: Első lépésként fontos felismerni és elfogadni, hogy az alkoholista családból származó nehézségek hatással voltak rád. Tudatosítsd, hogy nem te vagy a hibás a történtekért, és hogy megérdemled a támogatást és a gyógyulást.
- Keresd a támogatást: Keresd meg a támogató embereket az életedben, mint például barátokat vagy szakembereket, akik ezzel a témával foglalkoznak. A csoportterápia lehetőségeit is érdemes megfontolni, ahol emberekkel találkozhatsz, akik hasonló tapasztalatokon mentek keresztül.
- Fejleszd az öngondoskodás készségeit: Fontos, hogy gondoskodj magadról a testi, érzelmi és lelki szinten is. Találj olyan tevékenységeket, amelyek örömet okoznak neked és segítenek a stressz kezelésében.
- Tanulj az élményeidből: Az alkoholista családból való gyógyulás lehetőséget ad arra, hogy tanulj az élményeidből és fejlődj. Ismerd fel az erőforrásaidat és a képességeidet, és használd ezeket a pozitív változások előmozdítására az életedben.
- Keress segítséget a gyógyuláshoz: A gyógyuláshoz szükséged lehet szakember segítségére, mint például pszichológusra vagy terapeutára, akik képzettek az alkoholizmus és a családi traumák kezelésében. Ők segítenek neked a traumák feldolgozásában, az önbecsülés és az önbizalom erősítésében, valamint az egészséges kapcsolatok kialakításában.
A „mégis” ereje – a szenvedélybeteg család gyermekének hét erőssége
TERHELHETŐSÉG Meg tudom tenni!
A KITARTÁS KÉPESSÉGE Nem adom fel!
HŰSÉG Veled vagyok!
SZOCIÁLIS KÉPESSÉGEK Mindenkivel jól kijövök!
ÉRZÉKENYSÉG Jól bele tudom élni magam mások helyzetébe!
MENEDZSER-KÉPESSÉGEK Gyors és rugalmas vagyok!
HANGULAT-SZAKÉRTŐK A társaságomban mindenki jól érzi magát!
Ez a hiánypótló önsegítő könyv a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeinek sebeiről és erősségeiről, az öngyógyítás lehetőségeiről szól. Segít annak, aki érintett a témában, visszatekinteni és megtalálni egy új utat egy boldogabb és stabilabb élet felé.
Apa, anya, pia - Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők gyermekei MÉGIS a boldogságot? (Waltraut Barnowski-Geiser)




