Ha ma megkérdezünk egy kamaszt, hogy miből szeretne majd megélni, szinte biztos, hogy nem azt fogja mondani, hogy szobafestő vagy cukrász. A legtöbben influenszerként, vloggerként, coach-ként, esetleg énekeseként képzeli el a jövőjét. De vajon miért van ez így?

5 perc alatt szerzett hírnév
A digitalizációnak, a közösségi oldalaknak, az internetnek köszönhetően bárkiből lehet sztár öt perc alatt. Csak fel kell tölteni egy videót, és már érkeznek is a like-ok ezerrel. Az ember meg csak azt veszi észre, hogy tegnap még egy senki volt, ma meg már több száz, esetleg több ezer követője van. „Régebben ahhoz, hogy valaki híres legyen, jelentkezni kellett egy tehetségkutató versenyre, vagy meghallgatásokra járni, felvételizni, érteni valamihez, amiben rengeteg erőfeszítés és munka árán eredményeket ért el, így sikeressé vált. Ma ehhez már nem kell más, csak egy okostelefon. Az ember bárki bőrébe bújhat. Elég, ha elképzeli, hogy milyen szeretne lenni, és annak adja el magát a világhálón. Sok kamasz, aki a valódi világban visszahúzódó, csöndes, tele van szorongással, fóbiával, a neten egy vagány, minden célját elérő, bárkit és bármit meghódítani képes szuperlény, akit mindenki elfogad, és imád olyannak, amilyen. Az emberek általában – de a fiatalabbak mindenképp – felületesen vizsgálják a hozzájuk eljutó infókat, annak hitelességét, valóságtartalmát, ezért bárkivel, bármit el lehet hitetni. Ha azt látják egy videóban, hogy egy fiatal csak azért kap egy rakat terméket ingyen, hogy azt kipróbálja, és elmondja róla a véleményét, akkor érthető, hogy mindenki a fejéhez csap, hogy hú, én is ebből akarok megélni! De abba senki nem gondol bele, hogy mi van a valóságban. Vajon mit csinál az az ember, amikor éppen nem a kamera előtt mosolyog? Vajon vannak barátai, szerelme, hobbija, öröme a valóságban? A videón boldognak tűnik, és ez a lényeg. Ez mind szép és jó, a baj csak az, hogy még soha, senki nem vizsgálta azt, hogy hosszú távon mit tesz ez a gyerek személyiségével. Az már most látható, tapasztalható, hogy a fiatalok a személyes találkozások alkalmával egyre nehezebben nyitnak, különösen az ellenkező neműek felé. Az internet adta lehetőségek pedig ezt egyre inkább felerősítik. Folyamatosan visszaszorulnak az offline emberi kapcsolatok.”- mondta Orsolics Zéno kamasz szakértő, a kamasz szerviz vezetője.
Valósak a like-ok?
A like gyűjtés csalóka dolog. Ha ugyanis bármit kitesz az ember az oldalára, akkor azt a barátai, rokonai akkor is like-olják, ha amúgy a tartalom nem tetszik nekik, vagy nem is érdekli őket. Aztán sokan vannak, akik azért kedvelnek egy posztot, mert valaki, aki fontos számukra, szintén kedvelte. Ebből következik, hogy nem biztos, hogy a tartalom valóban olyan érdekfeszítő és értékes.
Ez is egy függőség?
Maga a szereplési vágy, a like vadászat, az ismertségre való éhség nem sorolható a függőségek közé, bár sokban hasonlít például a számítógép függőséghez. „Ott is felépít a játékos egy karaktert, aki erős, ügyes, gazdag, legyőzhetetlen. Ahhoz, hogy ugyanezt a valóságban is elérje, sokat kellene küzdenie, tanulnia, fejlődnie, és közben észrevétlenül kialakulna a szociális kompetenciája is. A játékban nem fejlődik a valós személyisége, sőt… A megfigyelések alátámasztják, hogy minél sikeresebbé válik az illető a játékban, annál sikertelenebb az életben, annál nehezebben vállalja magát a valóságban. Így például egy életművész vlogger esetében simán előfordulhat, hogy a neten kiokosít mindenkit arról, hogy hogy kell élni az életét, mit kell tenni, hogy ilyen fantasztikus legyen minden körülötte, aztán a kamerát kikapcsolva magányosan bekucorodik a szoba sarkába, senki nem szól hozzá, boldogtalan és szomorú. Csupán a vágyait vetíti ki a videóban. Az internet egy gyors és hatékony felület arra, hogy bárkivel bármit elhitessünk.” – figyelmeztetett a szakértő.
Mit tehet a szülő?
A legtöbb szülő nehéz helyzetben van, hiszen ők még a való életben nőttek fel, így talán fel sem tudják pontosan mérni a digitalizált világ buktatóit. Ha mégis azt látja valaki, hogy a gyermekének egyetlen életcélja van, hogy híres legyen, akkor két választása van: „Ha lát benne fantáziát, hisz abban, hogy gyereke valóban sikeres lehet, akkor bíztassa, támogassa. Ha viszont azt gondolja, hogy nincs mögötte tudás, hozzáértés, tehetség, akkor meg kell próbálnia egy másik útra terelgetni őt. Első lépésként érdemes azt mondani neki, hogy lehetsz influenszer, ha az a vágyad, de kell, hogy legyen mellette másik célod, egy „B” terved. Mindegy mi az, de legyen egy szakma a kezedben. Beszélgessen vele arról, hogy lehet várni a csodát, a könnyen érkező sikert, de lehet tenni is érte, megküzdeni, hiszen a küzdelem maga a fejlődés. Utóbbinak a gyümölcse pedig sokkal finomabb. Sokszor a fiataloknak nem magyarázni, papolni kell, hanem utat mutatni. Kicsiben érdemes kezdeni. Például minden napra kell egy feladatot adni, amit ha elvégez, akkor annak meg lesz a gyümölcse. Ez ad neki egy erkölcsi normát. Ha valamit szeretne megvenni, akkor kezdjen el rá gyűjteni. Küzdjön meg érte. Persze a szülő kiegészítheti neki a pénzét, de lássa azt, hogy tesz érte, tudatosul benne, hogy a célja elérése áldozatokkal, lemondással jár. Egészen biztos, hogy ha csak úgy megveszi neki anya, mert szereti őt, és örömet akar neki szerezni, akkor sokkal kevésbé fogja értékelni, mintha maga szenved meg érte. A szülő nem akkor tesz jót, ha mindent megad a gyerekének, hanem ha megtanítja megszerezni azt, amire szüksége van.” – tanácsolta Orsolics Zénó.
újságíró Bata Kata - Meglepetés
további Zénó cikkek - Meglepetés



