Szörnyen kétségbeesünk, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk olyannal barátkozik, aki rossz hatással van rá. Pánik helyett inkább lépjünk a tettek mezejére!

Az óvodában is elkezdődhet
Akár már óvodáskorú gyerekünknél is szembesülhetünk azzal, hogy pont azzal barátkozik, aki a mi megítélésünk szerint a „rossz gyerek” a csoportban. Ilyenkor kétségbeesünk, és fogalmunk sincs, mit tegyünk. „Amíg kicsi a gyerek, addig viszonylag könnyű a helyzet, hiszen a szülőként tudjuk és feladatunk is terelgetni a gyereket. Mi döntjük el, hogy mit engedünk, és mit tiltunk, még ha utóbbi manapság nem is túl divatos kifejezés. Pedig a tiltás kicsi korban igenis fontos, hiszen ez olyan, mint a mezőgazdaságban a vetési folyamat. Ezen múlik, hogy később, kamaszkorban mit aratunk le szülőként. Kicsi korban még egyszerűen, a gyerek nyelvén el lehet magyarázni neki, hogy mit engedünk meg neki, hova engedjük el, és hova nem. Ilyenkor adjuk át az értékrendünket, amit képviselünk, és amit szeretnénk, hogy a gyerekünk is kövessen. Fontos, hogy őszintén nyíltan beszéljünk a gyerekkel, dicsérettel vagy tiltással szankcionáljuk.”
- mondta Orsolics Zénó kamasz szakértő.
A kamaszkor már keményebb
„A kamaszkor már az aratás időszaka.13 éves kortól óriási változásokon megy át egy ember. Ezért van az, hogy a kamaszunk egyik nap még valamiről így vélekedik, másik nap pedig éppen az ellenkezőjét gondolja. Éppen megszületőben van az identitásuk, ami nekik is nehéz és megterhelő, nem csak nekünk, szülőknek. Ezért legyünk velük megértőbbek. Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mit, hogyan tanítottunk meg eddig a gyereknek. Ez már az önállósodás szakasza, próbál leválni a szüleiről, ezért már kevésbé fogadja el a tiltást tőlünk, így nincs is túl sok értelme, mert minél jobban tiltunk valamit, annál nagyobb ellenállásba ütközünk. Nagyon fontos, hogy amikor beszélünk a kamaszunkkal, és megpróbáljuk elmagyarázni, hogy miért nem jó, ha ezzel vagy azzal barátkozik, akkor mindig legyen mögötte ok, indoklás, magyarázat. Soha ne mondjuk azt, hogy „csak, mert én azt mondtam.” Ebből ő nem kap semmiféle választ. Sokan úgy vélik, hogy a kamasszal nem lehet megbeszélni semmit. Ez tévedés. Csak ne úgy próbáljuk meg, mintha még mindig 6 éves lenne. Érvekkel, indokokkal győzzük meg arról, hogy nem jó, amit csinál. Ne azt mondjuk, hogy ne barátkozz azzal a valakivel, mert rossz hatással van rád, inkább azt mondjuk, hogy ha ti együtt vagytok, abból általában valami rossz kerekedik ki. Mondjuk el neki, hogy az a viselkedés, amit csinál, az nem ő, látjuk, hogy meg akar felelni a másik elvárásainak. Az természetes, hogy a fiatalok csapatban még vagányabbak, egymásra licitálnak, hogy ki mit mer megtenni, ezt nevezzük kockázatkereső magatartásnak. De van egy határ, amit nem szabad átlépniük. És hogy hol van ez a határ? Azt nekünk szülőknek kell megfogalmaznunk, elsősorban magunknak, aztán a gyerekünknek. Erre nincs kőbe vésett szabály, hiszen különbözőek vagyunk, így az értékrendünk is más és más. Van, akinél egy füves cigi még belefér, van, akinél egy korty sör is óriási vétek.”
- mondta a szakértő.
Határátlépés
Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerek átlépte azt a bizonyos határt, és a barátjával olyan dolgokat tesz, ami már nem elfogadható, akkor mindenképpen lépnünk kell. Ha a négyszemközti beszélgetések nem vezetnek sehova, akkor érdemes lehet felkeresni a másik gyerek szüleit. Készüljünk fel arra a lehetőségre, hogy szerintük éppen a mi gyerekünk van rossz hatással a másikra. A fiatalok ugyanis valóságos kettős ügynökök. Lehet, hogy otthon tisztelettudóak, jó eredményeket érnek el a suliban, de amikor a barátaival van, akkor teljesen másként viselkedik. Megeshet, hogy a másik szülő semmit nem tud a gyerekéről. Éppen ezért ne legyünk támadóak, ne tegyünk szemrehányást a másik anyukának, inkább mondjuk el, hogy mindannyiunk érdeke, hogy összefogjunk, és közösen tegyünk valamit. Figyeljünk egymás gyerekeire, osszuk meg egymással a tapasztalatainkat, és akár csináljunk közös programokat, ahol felügyelet alatt, ha úgy tetszik irányítottan lehetnek együtt a kamaszok. Ebben a leválási időszakban fontos szerephez jutnak az anya-lánya és az apa-fia programok. Nem is gondolunk rá, de lehet, hogy ilyenkor a gyerek megkönnyebbül, hogy nem kell megfelelnie a barátja őrült elvárásainak, hanem csak simán jól érezheti magát az apjával, focizhatnak, kirándulhatnak, együtt sörözhetnek önfeledten. Ha azonban ezek sem segítenek, akkor mindenképpen kérjük szakember segítségét, mielőtt valami nagyobb őrültséget csinálnak.”
- tanácsolta a szakértő.
Ha nem a saját döntése
Az is előfordulhat, hogy a gyerekünk azért csinál őrültségeket, mert az úgynevezett „barátai” zsarolják, megfélemlítik, esetleg bántják őt, ha nem fogad nekik szót. Ha ez így van, akkor azonnal szakítsuk ki abból a környezetből, váltsunk iskolát, ha kell, költözzünk el!
újságíró Bata Kata - Meglepetés
további Zénó cikkek - Meglepetés



